Állatvédelem elméletben és gyakorlatban
– erre jó a tábor

Első alkalommal 2008. évben szerveztünk nyári állatvédő tábort általános iskoláskorú gyermekeknek, a 11 – 15 éves korosztálynak. A nagy sikerre való tekintettel azóta minden nyáron meghirdetjük a tábor programját, a részvétel lehetőségét.
Rendszerint június-július hónapokban egyhetes turnusban várjuk a gyerekeket, fiatalokat.
Foglalkozások témája elsősorban az állatvédelem elméleti kérdései, az ember állatokkal szembeni felelőssége, az állatvédelem napi gondjai és azok megoldási lehetőségei.
Gyakorlati foglalkozáson kutyákkal sétálunk, őket gondozzuk, cicákat szelidítjük, takarítjuk a lakókertjüket, heti 1 alkalommal lovaglás, egy másik menhely meglátogatása, pl. NOÉ, EQUUS, Medvemenhely.
A hét folyamán a gyerekek videófelvételeket készítenek saját magukról, a legkedvesebb eseményekről, melyet az utolsó napon szerkesztenek egybe.
Egy heti turnusban 11 – 12 gyermeket szoktunk ill. tudunk foglalkoztatni. A tábor nagy népszerűségnek örvend, a gyerekek közül idősebb korukban sokan visszajárnak önkéntesként a menhelyre.


Az éves táborok részletes tudnivalóit – időpontok, program – az év májusában tesszük közzé itt a honlapon, és fb-oldalunkon is. Jelentkezni
a
jelentkezési lap kitöltésével és beküldésével lehet.
Érdeklődni munkatársunknál lehet:
Jámbor Anikó, mobil: +36 20 384 6715,
e-mail: szentendre@arvacska.hu