Artúr és a hírnév

Védenceink jelentkeznek

Fincikét még tavaly novemberben fogadták örökbe és a Gazdi elmondása szerint nem volt könnyű a beszokás folyamata, hiszen Fincike megijedt a sok változástól.

Ahogyan azt mondják, a kemény munka meghozza a gyümölcsét, Finci ma már egy kezesbárány, imádja a pocisimit, hogy ha játszhat Gazdijával.

 

Emlékeztek még Zsigára? Egy önkéntesünk Kata fogadta Őt örökbe:

Lassan 2 hónapja annak, hogy Zsigát örökbe fogadtam, mégis olyan, mintha régebb óta lennénk együtt. Persze, ha belegondolok ez bizonyos tekintetben igaz is, hisz már évek óta ismertem őt a menhelyről.

Zsiga elképesztő azért, mert hihetetlen jámborság, türelem, érdeklődés jellemzi, nyitott az új dolgok iránt, tanulja és alkalmazza, amit kell (így 14 és fél éves korára).

Léna kutyust még tavaly fogadták örökbe menhelyünről a csoda-Gazdik, jól érzi magát, előszeretettel kirándul családjával, játszik a szomszéd kutyussal.

A Gazdi elmondása szerint hihetetlenül okos, mindent elsőre megért. Hazabútorozása óta az ivartalanításon is átesett.

Boldogság! Dorka – Dorothy – nagyon hamar beilleszkedett a családba. Simlivel – aki szintén Árvácskás kutyus – jókat játszanak rohangálnak a kertben, utána jólesik neki a pihenés a kisajátított fotelban. ….és a két cicával is jól kijön! Nagyon kedves, barátságos, imádnivaló drágaság! 

Alex viszonylag több időt töltött nálunk így, különös öröm volt, amikor rátalált az álomgazdi, így nagy boldogság volt kapni visszajelzést róla, hogy is érzi magát a kis exvédencünk.

Beszéljen helyettünk a boldog gazdi: Örömmel újságoljuk, hogy Alex, a gyönyörű fekete németjuhász napok alatt beilleszkedett az életünkbe, és immár családunk elválaszthatatlan tagja!

Gazdisodott kutyánk Sába, a képek alapján igazán jól érzi magát az új otthonában. Mindkét gazditól érkeztek édesebbnél édesebb képek és kis üzenetek is, hogy mennyire imádják egykori védencünket.

Nagyon szeretjük ezeket olvasni és viszont látni így a kisállatokat, nagy öröm ez nekünk!

Minden segítség számít! Egyetlen hívással 500.- forintot adományozol nekünk.

Tárcsázd a 13600 számot (mobilon kattints a narancssárga linkre)! A rövid bejelentkezés után üsd be egyesületünk kódját: 64!

SMS-t is küldhetsz ugyanígy: üzenetként írd be a kódunkat: 64!

A szolgáltatás az Invitel, a Telenor, a Vodafone, valamint a Magyar Telekom vezetékes és mobil hálózatából érhető el.

ADHAT-vonal: egy hívás = 500 Ft

Légy az önkéntesünk!

Helyszínen (pl.: kutyasétáltatás, kertészkedés) és távmunkában is (pl.: pályázatírás, adománygyűjtés) hasznos lehetsz. Jelentkezz a szentendre@arvacska.hu címen!

További részletek ebben a menüpontban.

                 

Pin It on Pinterest

Share This