Saci Mama már nem kérdezi többet: leszel a sétáltatóm?

A menhelyi Élettől kicsit visszahúzódott, félénkségét a menhelyen eltöltött több, mint öt év alatt sem tudtuk feloldani. A séták során nagyon kellett tudni, hogy kell vele menni, így látogatóknak csak egész ritkán tudtuk kiadni.
Pedig szeretett sétálni és csodálatosan sétált. Akinek jutott az örömből, hogy kivihette, ámultan hozták vissza, hogy mennyire jó kutya.

Pedig nem volt könnyű az élete. Kóborkaként 3 nagy létszámú alommal is „megajándékozta” a menhelyünket, mire sikerült őt befogni. Szerencsére a kölykei mind szerető otthonra leltek, és nagy örömünkre egy-egy még rendezvényeinkre is visszalátogatott.

Saci Mama sokáig magányosan szomorkodott, mert az volt róla a vélemény, hogy nem is kommunikál. Ámde egy érdekes véletlen folytán kiderült, hogy bizony, ő szívesen mozog. És mindjárt még társat is kapott. Picit sikerült ezzel kinyitni a lelkét, lett egy kedvenc sétáltatója is, és ettől fogva Saci Mama jobban a menhelyi élet részévé vált.

Tavaly nyáron még azt is megengedte, hogy kicsinosítsák, idén is készültünk, hogy nyári frizurát kap. De a gyógyíthatatlan betegsége már nem engedte meg, hogy még élvezze ezt a nyarat.

Drága Saci Mama! Fájdalommal búcsúzunk, mint minden olyan kutyánktól, akinek élete végéig sem jött el az Álomgazdi. De boldogok vagyunk, mert tudjuk, hogy a véletlennek köszönhetően a társaság és a nagy séták boldoggá tettek. Hisszük, hogy a sok év csavargás, menekülés után a legjobb dolog, ami Veled történt, hogy a gondjainkba vehettünk és szerethettünk. Mostantól az emlékedet szeretjük, ami itt marad velünk, és felidézzük az örömteli pillanatokat egy percre csendesen megállva a kenneled előtt. Nyugodj békében Saci Mama!