2018 tavaszán húgom nagyon szeretett volna egy kutyát, ezért elmentünk a Szentendrei Árvácska állatmenhelyre, hogy körbe nézzünk. Először egy fekete bull keverék kutyust találtunk, aki eléggé félénk volt. Van egy cicánk és akkor még panellakásban laktunk, ezért fontos volt, hogy a kutyus jól kijöjjön a cicákkal, de sajnos már a menhelyen kiderült, hogy ez nem valószínű. 

Egy kis idő múlva nyáron visszamentünk, ekkor megmutatták nekünk a kölyökkutyákat is. Elsőnek nagyon kicsi kölykökkel találkoztunk, de róluk azt mondták, hogy nem is nőnek túl nagyra. Majd megláttunk a leghátsó kennelben két kutyust. Egy kölyök testvérpár volt, Riana és Ryma. Mindketten nagyon aranyosak voltak és mindkettőbe beleszerettünk. Végül Rymára esett a választásunk, de meg kellett várnunk, amíg az ivartalanítás utáni búra a fejükről lekerül, ezért csak egy hét múlva tudtuk őt hazahozni. Ryma új neve Mira lett. Kicsit szomorúak lettünk, hogy Riana ott maradt egyedül, de később kiderült, hogy nem sokkal utána őt is örökbe fogadták. Eleinte voltak problémák Mirával, néha nem tudott fel- és leközlekedni a lépcsőn és a mérete miatt felemelni nem volt egyszerű, evésnél nagyon habzsolt, és az utcán nem végezte el a teendőit, csak a lakásban volt hajlandó, hiába sétáltunk vele órákat. De ezek idővel szépen javultak. Egyszer elmentünk a Duna partra egy találkozóra, amit a menhely szervezett, itt Mira újra találkozhatott a testvéreivel. Körülbelül 1 év után egy költözés is megtörtént, most már a kertben vígan rohangál és nem igazán vannak problémák sem. Kijárta a kutyaiskolát, nagyon okos és intelligens. Szeret sokat játszani a barátaival és kirándulni is.

Török Rebekka – Móricz Zsigmond Gimnázium, Szentendre

Légy az önkéntesünk!

Helyszínen (pl.: kutyasétáltatás, kertészkedés) és távmunkában is (pl.: pályázatírás, adománygyűjtés) hasznos lehetsz. Jelentkezz a szentendre@arvacska.hu címen!

További részletek ebben a menüpontban.

Pin It on Pinterest

Share This