Pongó a kuvasz kutya elpusztult, a nagyszüleim Csoki mellé szerettek volna egy társat találni. Sok menhely facebook oldalán kerestek kutyát és így találtak rá a Szentendrei Árvácska állatmenhelyre ahonnan örökbe fogadták Vadócot. Apukám többször kiment kutyát sétáltatni és akkor talált rá erre a kis bohém jószágra. Nagyszüleimnek nagyon megtetszett az élénk, okos tekintete ezért esett őrá a választásuk. Hosszú utat tett meg amíg Kisszekeresre ért. Állat szállító boxot vett apukám azért, hogy abba tudja szállítani. Személyautó csomagtartójában utazott kissé nehézkesen viselve az utazást. Nyafogott, sírdogált, ezért beszélt hozzá egész úton, hogy ne érezze magát egyedül. 300 km-t tett meg amíg „haza” ért. Új otthonában félve nézett körül és csak az útitársa társaságát kereste. Csoki akart vele barátkozni, de a közeledését nem fogadta szívesen, elbújt előle. Néhány óra elteltével merészkedett csak a közelünkbe.

Itt még irányíthatóbb volt mint most. A neve tükrözi a viselkedését igaz, hogy néhány vezényszót ismer azokat ügyesen végrehajtja. Imád ugrálni, mindent szétszedni egyszóval szófogadatlan kutya. De azért nagyon szeretjük, mert látszik rajta, hogy feltétel nélkül szeret bennünket.

Nagyon jó barátságba van Csokival akivel szinte egész nap játszanak, vigyáznak az udvarra.

Póti Eszter – Szentendrei Református Gimnázium

Légy az önkéntesünk!

Helyszínen (pl.: kutyasétáltatás, kertészkedés) és távmunkában is (pl.: pályázatírás, adománygyűjtés) hasznos lehetsz. Jelentkezz a szentendre@arvacska.hu címen!

További részletek ebben a menüpontban.

Pin It on Pinterest

Share This