Mirko

Neme: kan

Születési idő: 2019.01.23.

Termete: közepes

Bekerülés időpontja : 2020.11.10.

Ivartalanítva: igen

Oltás: van

 

Hogyan segíthetsz rajta az örökbefogadáson kívül?  A lap alján adakozhatsz, vagy nézd​ meg a Virtuális örökbefogadás, a Pénzadomány, illetve Tárgyi adomány menüpontokban!

 

Mirkó gazdája halála után érkezett hozzánk, borzalmas körülmények közül. Emberekkel nagyon barátságos, szelíd, kedves. Inkább követő szellem nem vezető. Igazi kis álomkutya, nem szokása a veszekedés, inkább igyekszik minden konfliktust elkerülni. Más ebekkel is jól kijön és cicákkal is szívesen bandázik. Jelenleg Twixxel osztozik a lakásán, akivel legjobb barátok lettek ez idő alatt olyan szinten, hogy nem is hajlandó a kis barátja nélkül menni sétálni. 😊 Valóra vált álom lenne, ha együtt mehetnének az új otthonukba. Egy-két finom falattal nagyon jól motiválható és persze a simi sem utolsó a kis listáján. Leendő gazdájánál nagyon fontos, hogy sok ideje legyen rá, sokat tudja simogatni, szeretgetni, hogy be tudják pótolni az eddig elmaradt kényeztetéseket. Okos kutyus nagyon figyel az emberre, jutifalattal persze még jobban megy a gyakorlás 😉, ezért nagyon jó lenne neki egy olyan gazdi akivel még sokat tanulhatna. Ha szívesen biztosítanád Mirkónak az új élet lehetőségét, ne habozz felkeresni őt, hidd el hamar belopja majd magát a szívedbe ez a kis tündér fiúcska!

 

Mirko arrived to us from terrible conditions after his owner died. He’s gentle with people, sweet and friendly. He’s more of a follower than a leader. He’s really a dream-dog, doesn’t hassle and wants to stay out of conflicts whenever he can. He gets along well with other dogs but also likes to hang out with cats. His roommate is Twix, who he became best friends with. He doesn’t even want to go on walks without his BFF! 😊 It would be a dream come true if they could move into their forever home together! He can be quickly motivated with some snacks and pets. He will need lots of quality time with his future owner to make up for all the years without bellyrubs, cuddles and playing. He’s very smart, he always pays attention to people (but of course, exercises go smoother with a snack or two 😉) so it’d be nice for him to have a mom or dad who is eager to teach him plenty of new tricks. If you feel like you are willing to give her a chance at a brand new life, go ahead and visit him, no doubt he will quickly wind his way into your heart!

 

Mirko kam nach dem Tod seines Besitzers, aus schrecklichen Umständen zu uns. Er ist mit den Menschen sehr freundlich, sanft und nett. Eher ein Gefolgsmann als Anführer. Er ist ein richtiger kleiner Traumhund, nicht an Streitereien gewöhnt, er versucht jeden Konflikt zu vermeiden. Er versteht sich sowohl mit anderen Hunden als auch mit Katzen gut. Zurzeit teilt er seine Wohnung mit Twix, mit dem er während dieser Zeit so gut befreundet wurde, dass er verweigert, ohne seinen kleinen Freund spazieren zu gehen. Es wäre märchenhaft, wenn sie zusammen adoptiert wären. Er kann mit einem leckeren Snack gut motiviert werden, und das Streicheln ist auch nicht das letzte Ding auf seiner kleinen Liste. Es ist sehr wichtig, dass der zukünftige Besitzer viel Zeit für Mirko zum Streicheln und Lieben haben soll, damit das zurücklassende Zeit wiedergutgemacht werden könnte. Er ist ein kluger Welpe, achtet auf den Menschen, natürlich mit Snack kann er noch besser trainieren. Deswegen wäre es ihm sehr gut ein Besitzer haben, mit dem er viel trainieren könnte. Wenn du an Mirko die Chance auf ein neues Leben geben möchtest, zögere nicht ihn zu besuchen. Glaub mir, er wird bald den Weg zu deinem Herzen finden.

Felkeltette az érdeklődésed? Kérdésed van? Írd meg nekünk!

Mirko

Légy az önkéntesünk!

Helyszínen (pl.: kutyasétáltatás, kertészkedés) és távmunkában is (pl.: pályázatírás, adománygyűjtés) hasznos lehetsz. Jelentkezz a szentendre@arvacska.hu címen!

További részletek ebben a menüpontban.

                  

Pin It on Pinterest

Share This