Egy barátnőm nagyjából hat éve talált egy kölyökcicát a lépcsőházában, akiről fogalma sem volt, hogyan került oda. Egy társasház ötödik emeletén, zárt folyosón mit kereshetett vajon egy apró szőrcsomó, aki keservesen sírt az anyukája után? Pár napig nála volt a kiscica, keresték az eredeti gazdáját, de senki nem jelentkezett, hogy az övé lenne.

Barátnőm bármekkora állatbarát is, Mackó nem maradhatott nála, mert volt két nyuszija és nem igazán jöttek ki jól egymással az állatok. Így került a mi háztartásunkba – akkor még ideiglenesen – a kis fajankó, bár az én szüleim sem rajongtak az ötletért, hogy macsek kerül a házhoz. Kiraktuk a fényképét és a bemutatkozó szövegét a facebookra, hogy új örök gazdit találhassunk neki. Egy család el is jött megnézni őt, meg is tetszett nekik, így pár nap múlva elvitték haza a kis ördögöt. Viszont pár nap múlva vissza került hozzánk, mert állításuk szerint vadul viselkedett mindenkivel a családban,főleg a kisgyerekkel (akit sajnos meg is karmolt játék közben). Sajnos, vagy inkább szerencsére, Mackó így vissza került hozzánk, és maradt is majd’ 4 évet. Sajnos kiderült, hogy szívelégtelensége van, ezért egy nap nem bírta tovább az apró szíve a megterhelést. Az élete tele volt játékkal, boldogsággal meg persze szeretettel. Az utolsó napjait békében töltötte egy meleg otthonban, ahol mindenki szerette őt és ahol családtagként gondoltunk rá.

Kósa Vivien Laura – Than Károly Ökoiskola, Budapest