Történetünk kezdete egészen régre nyúlik vissza. Körülbelül 8 éve megfogalmazódott a fejemben, hogy én nagyon szeretnék egy kiskutyát. Mindig is imádtam az állatokat, főleg a kutyusokat. A barátainknak, akikkel akkoriban összejártunk mind voltak háziállataik és én mindig jókat játszottam a kutyáikkal, cicáikkal.

Egy nyári nap előálltam a szüleimnek azzal a kívánsággal, hogy vegyünk egy kiskutyát. A szüleim persze elsőkörben elutasították. Az igazat megvallva nem voltam valami felelősségteljes gyerek akkortájt. Azt mondták, hogy 10-11 évesen még túl nagy feladat lenne egy háziállat tartása. Véleményük szerint az első pár hétben izgalmas lenne az újdonsült jövevény, de ahogy telik az idő, megunnám és a kutyus eltartásának és gondozásának teljes terhe az ő bajuk lenne. Bár kicsi voltam és dacos, de az igazat megvallva, ezzel bizonyos szinten egyetértettem. Ismertem magam, hogy valóban csak egy rövid ideig tudna izgalommal eltölteni egy háziállat és utána egy új dolog után vágyakoznék. Ettől függetlenül nem mondtam le a vágyamról és minden erőmmel azon voltam, hogy bebizonyítsam a szüleimnek, hogy igenis alkalmas vagyok egy kutyus eltartásának feladatára. Ettől a naptól kezdve el kezdtem változtatni a dolgokhoz való hozzáállásomon. Felelősségteljesebb lettem magamat illetően. Egyre többet és többet segítettem a házimunkában. A munkának meg is lett az eredménye. Pár hónap alatt szembetűnő változáson ment át a személyiségem, és a szüleim pozitívan csalódtak bennem. Ennek hangot is adtak. Megígérték, hogyha ez a bíztató tendencia így folytatódik, karácsonyra kapok egy meglepetést. Ennek hallatán nagyon felbuzdultam és még keményebben kezdtem dolgozni.

El is jött karácsony napja. Egész napom teljes izgalomba telt. Alig vártam, hogy megkapjam az új kis barátomat. Az ajándékaim között azonban még híre sem volt kutyának. Mondanom sem kell, hogy mérhetetlenül csalódott lettem. Úgy éreztem, hogy a hónapokon át tartó hosszú munkám hiábavaló volt. A könnyeimmel küszködve otthagytam a karácsonyfát, mit sem törődve a többi ajándékkal. Pár perc után azért a kíváncsiság mégis úrrá lett rajtam és visszaballagtam a fához, hogy kibontsam az ajándékaimat. A bontogatás végére maradt egy aprócska papírba csomagolt valami. Szinte ügyet se vetettem rá, mert el voltam foglalva a többi, jelentősen nagyobb ajándékaimmal. Anyukám szelíden rám szólt, hogy ott bizony még maradt egy kis meglepetés. A lehető legkisebb érdeklődéssel kibontottam. A papírcsomagolás lefejtése után kiesett egy kicsi csengettyű és a földre hullott. Ebben a pillanatban tappancsok szapora lépésére lettem figyelmes, megfordultam és legnagyobb meglepetésemre egy kicsike, pár hetes kutyus rohant felém tiszta erőből. Leírhatatlanul boldog voltam. A hosszú, hónapokon át tartó munkám egy szempillantásra értelmet nyert. Aznap a szüleim nemcsak egy kiskutyával leptek meg, de két nagy, életre szóló leckét is tanítottak. Első sorban megtapasztaltam, hogy a kemény munka mindig kifizetődik. Másrészről pedig azon a napon megtanultam, hogy a legkisebb gesztusnak tűnő ajándék olykor a legnemesebb szándékot rejtheti.

Barabás Csaba – Móricz Zsigmond Gimnázium, Szentendre