Buksi

Búcsú a menhelytől – Akik átkeltek a szivárványhídon:

Buksi

Buksi (korábban Buksi2) március elején töltötte be a 7. életévét. Fiatalon, egy állatvédő ismerősünk mentette meg és hozta be a menhelyre.

Nagyon okos jó kutyus volt, de eleinte nagyon nehezen viselte a menhelyet. A sétáltatókat illetően is válogatós volt, ha nem volt szimpatikus számára a sétáltató, néha visszakapott és morgott rá.
De alapvetően nagyon szerette, ha szeretgetik, sétálni is szeretett, igényelte az emberek társaságát.
Szerintünk nagyon szép kutyus volt, sajnos mégsem akadt senki, aki meglátta volna benne az életre szóló négylábú társat.

Egy korábbi kollégánk szeretett bele tavaly, és neki hála, Buksi életének utolsó szakaszát vele, Gazdisan tölthette. Tudtuk, hogy egészségi problémákkal küzd, amit a menhelyen is próbáltunk kezeltetni, de az igazi kezelést Gazdisként kaphatta meg. Sajnos az élet néha nagyon kegyetlen, és újabb betegség nehezítette az immár Gazdis Buksi életét. És a szervezetének ez sajnos már sok volt, és a kis Drágánk követte Nórát a Szivárványhídon túlra.

Drága Buksikánk, fájdalmasan rövid élet jutott Neked, aminek a legnagyobb részét Gazdira várva töltötted a menhelyen, és elszomorító, hogy mire Rád mosolygott a Gazdi, és végre élvezhetted volna a saját otthonodat, a kegyetlen betegség megakadályozta.
Keresd meg Nórit és a többi volt menhelyi társadat a Szivárványhíd túloldalán és futkározzatok, hiszen ott már nincs fájdalom, az itt maradt a mi szívünkben.

Légy az önkéntesünk!

Helyszínen (pl.: kutyasétáltatás, kertészkedés) és távmunkában is (pl.: pályázatírás, adománygyűjtés) hasznos lehetsz. Jelentkezz a szentendre@arvacska.hu címen!

További részletek ebben a menüpontban.

                  

Pin It on Pinterest

Share This