keresztszülő program

Kategória: Az Egyesületről
Megjelent: 2018. december 17. hétfő
Írta: Horváth Attiláné

izbégi

2018. novemberi esemény - menhelyi élet

Keresztszülők érkeztek

Egy újabb csodálatos esemény helyszíne volt menhelyünk: iskolások érkeztek, hogy körülnézve a menhelyen kiválasszanak egy kutyust, akinek a Keresztszüleivé válnak.

Az esemény nagyon hangulatosra sikerült, és menhelyünk elnöke ki is adta a gyerekeknek a megfelelő OKLEVELET.

Gratulálunk Galyas tanár úrnak és a gyermekcsapatnak a csodálatos kezdeményezéshez!

 

               ibég      i

 



 

közhasznúsági beszámoló 2017.

Kategória: Az Egyesületről
Megjelent: 2018. szeptember 05. szerda
Írta: Horváth Attiláné

.                                                           PK 142./2017. sz. számszaki beszámoló szöveges melléklete

 

Közhasznúsági szakmai beszámoló 2017.

 

  1. Szervezet azonosító adatai ( változatlanok)

 2.)A tárgyévben végzett alapcél szerinti és közhasznú tevékenységek bemutatása

 1997-2017 -  Egyesületünk 2017-ben ünnepelte fennállásának és folyamatos működésének 20. évfordulóját!

A tárgyévben következetesen teljesítette egyesületünk az „Alapszabály” által rögzített természet- és állatvédelmi célkitűzés alapján vállalt, és az 1% adótámogatás és egyéb civil adományok felhasználásával teljesítendő feladatait, melyek:

  • ÁLLATVÉDELMI TÖRVÉNY betartatása, az állattartási felelősség meghirdetése, hivatalos fellépés a rossz bánásmód, éheztetés, állatkínzás ellen,
  • ÁLLATVÉDELMI OKTATÁS - az ifjúság élővilág szeretetére, környezet- és természet/állatvédelemre  való nevelése, oktatás, állatvédelmi tábor,
  • FELELŐS ÁLLATTARTÁS ELŐSEGÍTÉSE: oltások-ivartalanítás-chip regisztráció - mindez nálunk az örökbe adás alapfeltétele, ezzel is segítve az új gazdik felelős indulását a "gazdis" életbe. Ennek a célkitűzésnek következetes betartása nagyban hozzájárul a helyi és környezeti lakóterületeken a nem-kívánt házi kedvenc szaporulatok, az utcai kóbor állat jelenség csökkentéséhez.
  • IVARTALANÍTÁSI AKCIÓINK: külső pénzügyi forrás elérése esetén, ezzel párhuzamosan, a lakosság felé rendszeresen hirdetünk ivartalanítási akciókat:  2011 - 2017 között kb. 1200 cica és 750 kutya ivartalaníttatásával tudtuk megelőzni lakossági körben a nem-kívánt házi kedvenc szaporulatot.
  • ÖRÖKBE ADÁS – befogadott kutyák,cicák mielőbbi felelős örökbeadása, a gazdátlan állapot megszüntetése.

Folyamatos napi tevékenységünk:

Az Egyesület „ÁRVÁCSKA” néven továbbra is állat-menhelyet üzemeltet elsősorban kutyák/ cicák részére. Menhelyünkön a befogadott állatok rendezett kennelekben vannak elhelyezve, napi gondozásuk és ellátásuk folyamatos és szakszerű, rendszeres állatorvosi ellátásban részesülnek, az előírt oltásokat hiánytalanul megkapják. A menhelyen következetesen ivartalanítunk, minden örökbe adott kutya chip regisztrációval hagyja el a menhelyet.

Az állatmenhelyen altatás továbbra sincs, kizárólag állatorvosilag indokolt és javasolt, menthetetlen egészségromlás esetén. Egészséges kutyák, cicák – örökbefogadás hiányában – nálunk élik le életüket.


A menhely működésével kapcsolatos eredmények az eltelt 20 év alatt:

                                            1997-2013              2014-2017           ÖSSZESEN                        Napi átlaglétszám

                                                                                                                                            KUTYA       CICA

Állatbefogadás                              3900                      359        4259        2002                         36-40           12-15

Ivartalanítás                                    1400                     467         1867      2006                          79-105        35-40

Örökbeadás                                   3650                       491         4141     2013                        110-140        80-100

Hazasegítettünk                               159                       58           217      2017                        135-150        95-120


 

 

 3.) A végzett közhasznú tevékenység részletes bemutatása

 

  • Az állatmenhelyen befogadott, napi átlagban 150 felnőtt- és kölyökkutya és kb. 120 kölyök és felnőtt cica napi ellátása ( meleg étel lefőzése ), tisztán tartásuk, sétáltatásuk, egészségügyi ellátásuk ( gyógykezeltetés, oltások, chippelés, ivartalanítás ). Az éves kiadások meghatározó része az állatorvosi költségek. Ezt indokolja az amúgy is magas állatlétszámon belül a továbbra is jelentős számú kölyök kutya és kölyök cica alom. Az év során ivartalanítási pályázatot nem nyertünk, de egy 500 ezer forint összegű helyi önkormányzati támogatásból tudtunk egy szerény ivartalanítási akciót meghirdetni a lakossági ivartalanítás támogatására. Különösen az utcai szaporulat növekedése megállíthatatlan, ( cicák!) , a lakosság jelentős része nem érzi feladatának az utcai nemzőképes kutyák-cicák ivartalanítását, ennek megoldása ill. megfinanszírozása is nagyrészt állatvédő egyesületünkre hárul
  • Elsődleges feladat emellett az állatok örökbe adásának elősegítése, nevelésük és szocializálásuk, felkészítésük az új életre. Az örökbe fogadható állatok kiajánlása honlapon, fb-oldalon, email üzenetekben, nyílt lakossági rendezvényeken történik. A befogadott, nálunk leadott ill. örökbeadott állatokról tételes nyilvántartást vezetünk. Kutyáink ivartalanítás és chip-regisztráció nélkül  nem hagyták el a menhelyet. A kiadott chip-számokról, az állat befogadásokról és örökbe adásokról nyilvántartást vezetünk. Megjegyzendő, hogy az örökbefogadás országos szinten és sajnos nálunk is drasztikusan csökken, fokozott hirdetéssel próbáljuk felkutatni a felelős új gazdákat. Továbbra is jellemző az örökbefogadási hajlandóság visszafogottsága. Egyre kevesebb kutyát fogadnak örökbe, és egyre többet hoznak vissza, vagy tesznek ki az utcára, így minden igyekezetünk ellenére a kóborállat probléma nemcsak nem csökken, hanem még növekszik is, ezzel veszélyeztetik az emberi élhető környezet fenntartását és további fejlesztését, a környező természetben élő egyéb, fajta tiszta vadállomány tisztaságát ( pl. házi macskák esetében ).

 

  • Az állatmenhely műszaki fenntartása, karbantartása, útjavítás:  kevés pénzből és jelentős önkéntes munka igénybevételével folyamatosan végezzük a kennelek felújítását, karbantartását. Az elmaradt felújítások oka minden esetben az anyagi eszközök hiánya. FM-pályázaton 2,5 Millió Ft összeget nyertünk menhely felújításra, ebből néhány kutya kennel felújítását tudtuk elvégezni. Ennek ellenére továbbra is jellemző, hogy a leginkább szükséges fejlesztések,  felújítások a szinte állandó pénzhiány miatt sorban elmaradtak. Az 1% adótámogatásból befolyó összeg ezekre következetes takarékossági erőfeszítéseink ellenére sem nyújt fedezetet.

 

  • Változatlanul végeztük a környezet- és természetvédelmi szemlélet, ezen belül az állatvédelmi gondolat terjesztését elsősorban az általános és középiskolások körében: állatvédelmi oktatás népszerűsítése helyi általános iskolákban, nyári természet- és állatvédelmi tábor szervezése június/július hónapokban, nyílt lakossági napok szervezése, ünnepi alkalmakon kitelepülés, elsősorban az ivartalanítás szükségességének kommunikálása a lakosság felé.  2017. nyarán 3 héten keresztül ismét állatvédelmi nyári tábort szerveztünk, elsősorban a 11 – 16 éves korosztálynak. A tábor teljes ideje alatt 40 gyermek vett részt.  Kiemelt lakossági rendezvényeink közül legsikeresebb a Majális, a Szentendre Éjjel-Nappal kitelepülés  és az Állatok Világnapja voltak.

4.) Pénzügyi gazdálkodás

 

A civil lakosság 1% adófelajánlásából a NAV-tól átutalt ( 11.212 ezer Ft ), és az egyéb lakossági adományokból kapott  (7.140 ezer Ft) összesen 18.352 ezer Ft adomány összeget teljes mértékben fent felsorolt közhasznú tevékenységek megvalósítására fordítottuk.

 Az 1% adótámogatásból felajánlott lakossági támogatás – minden igyekezetünk ellenére –  ez évben sem fedezte az egész évi minimális költségvetésünket. A fennmaradt elkerülhetetlen kiadásokat kölcsönökből, nehezen szerzett támogatóktól, adományokból próbáltuk kifizetni. Állami pénzügyi támogatást változatlanul nem kapunk, helyi önkormányzatunktól az év során  900 ezer Forint gyorssegélyt kaptunk, hogy az állat menhelyet ne kelljen bezárni pénzhiány miatt.   A helyi Önkormányzat változatlanul visszautasítja a mellettünk üzemelő Gyepmesteri teleppel való összevonásra vonatkozó szervezeti és finanszírozási javaslatainkat.

 Szentendre,  2018-05-31.

Sztakó Jánosné ELNÖK

      2017. évi közhasznúsági mérleg:          file:///C:/DOCUME~1/HORVTH~1/LOCALS~1/Temp/EB00203491.pdf        

                          

 

Az Egyesületről - ma - 2019 nyara

Kategória: Az Egyesületről
Megjelent: 2012. augusztus 01. szerda
Írta: Csaba
Szentendrei ÁRVÁCSKA Állatvédő Egyesület

Jó érzés mindannyiunknak látni és olvasni, hogy a bennünket látogató, tevékenységünkkel kapcsolatba kerülő emberek hogyan látják emberi erőfeszítéseinket, állatszeretetünket, felelős elkötelezettségünket és eredményeinket 

-- KÖSZÖNJÜK! --

 

"A szentendrei hegyekben valahol egy picit messzebb a város zajától van egy menhely,aminek leginkább a szíve nagy....

 Az Árvácska Egyesület hosszú évekre visszamenőleg menti már az állatokat, köszönve egy állatszerető lelkes csapat összefogásának még 1997-ben. Ezzel az egyesüléssel próbálva és igyekezve minél megfelelőbb szerető otthont létrehozni és biztosítani a megfáradt lelkű kóbor állatoknak.

 Szorgalmas igyekezetük gyakran nem zökkenőmentes, mivel sokszor nem csak rajtuk múlik a működésük, avagy a fejlődésük. Az, hogy minden menekülő, vérző, vagy éppen gazdátlan állatot befogadjanak, nagy felkészültséget igényel. Elég, ha egy párat megemlítek, az orvosi eszközöktől kezdve, a tiszta kennelek, tápok, itatótálak, gondozók, akik figyelnek rájuk és biztosítják számukra a mindennapos ellátást. A bekerülő állatok elsősorban egy orvosi ellenőrzésen esnek át, mivel minden bekerülő állat hordozhat olyan vírust, baktériumot, amivel veszélyezteti a többi egészségét. Ezek után ivartalanításukról kell haladéktalanul gondoskodni, természetesen ezzel is határt szabva az állomány növekedésének. Oltások, ami minden kutyának és macskának kötelező. Majd biztosítani számukra a  koruknak megfelelő tápot és élelmet.

Messze nagy körzeten belül, szinte az egész Dunakanyarban Ők az egyetlen menhely. Sokan sajnos szépen vissza is élnek a segítő szándékkal, hiszen majdnem minden héten kapnak egy névtelen csomagot. Rendszerint kis cicusokkal érkezik, vagy elárvult kutyakölykökkel. Nagyon nagy felelősség terheli az Árvácska dolgozóit. Azon kívül, hogy felelősségteljesen ellátják az állatokat és gondoskodnak róluk még nem ér véget a történet. Ők a lelkükből adnak egy darabot az állatoknak. Mindenki, aki járt már állatmenhelyen pontosan tudja, ha a kutyák és macskák beszélni tudnának rengeteg szívszorító és fájdalmas történetnek lennénk fültanúja. Sajnos így is látszik némelyik kis állaton milyen hosszú utat tettek már meg kis életük során. Így minden jelentéktelennek tűnő kedvességre, szeretet morzsára is fogékonyak és örülnek akár egy falat kenyér.

Az Árvácska Egyesület célja, hogy az állatmentés mellett, biztos körülményeket biztosítson sajnos egyre nagyobb létszámú és egyre több területet igénylő mentett állatuknak.

Igyekezve közben felkelteni az érdeklődést otthonuk lakói iránt és szerető családot, gazdikat találni számukra gondoskodó atyai szeretettel.

A látogatók, ahogy végig pásztáznak a kennel soron megtekintve közben szemügyre véve annak lakóit érezni fogják, hogy ezek a jelenetek és pillanatok magukért beszélnek. Némelyik kutya csendben alázattal kéri a látogatót vigye magával, némelyik még megfáradhatatlan lelkesedéssel, ugatással találna melegséget adó családra. Érzelmileg nagyon megérintő és egyben szomorú is ez a pillanat.

Ezért is eltökélt szándéka a Szentendrei Árvácska Egyesületnek felhívni az emberek figyelmét:

- a felelősségteljes állattartásra, mely magába foglalná az ivartalanítás fontosságát a leendő elszaporodás ellen

 -az ifjúság állatszeretetének és élővilágának a megbecsülésre tanítása

- a kiszolgáltatott állatok elleni embertelen állatkínzások megszüntetése

Mindezt nagy szerénységgel teszi az egyesület összes tagja, önkénteseket toborozva a különféle segítségekre, így kimondatlanul is bevonva a jó szándékú embereket a menhely világába.

Segítség alatt minden adományt szívesen fogadnak és vesznek át.Akiknek otthon van már kutyája, macskája pontosan tudhatja az állatok ellátása milyen költségekbe kerül, és ez több száz fős állatállománynál milyen számokat rejt.

Természetesen egy működő egyesület életében nem csak az állatok körüli teendők léteznek, az online világ is megkövetel tőlük némi feladatot, nem beszélve a pénzügyi és egyéb adminisztratív teendők fontosságáról. Ez esetben mindenkit szívesen látnak, akinek szíve, kedve, ötlete, végzettsége, tapasztalata, kapcsolat rendszere… ne adj, isten pénze van a rendszeres támogatásukra.

Hiszem, hogy az Árvácska Egyesület messzemenőkig a legnagyszerűbb dolog, ami létre jött Szentendre körzetében, de elég, ha csak bekukkantunk és a hálás állataik szemébe és ez által a szívébe tekintünk.

Mindenre választ kapunk, de főleg arra, hogy mi tartja életben ezt a menhelyet… egyetlen válasz van, a SZÍV!

Segítsünk Nekik!"

( Szöveget írta: Frey Zsuzsanna )


 

 

 

 

 


Állatvédő Egyesület és Állatmenhely

A Szentendrei ÁRVÁCSKA Állatvédő Egyesület lelkes állatbarátok összefogása eredményeképpen alakult 1997-ben. 2002 őszétől közhasznú szervezetként működünk, közhasznú státuszunkat a PM Bíróság 2014-ben hivatalosan is megerősítette.

Működési területünk eredetileg Szentendre és környéke, de szükség esetén függetlenül a telephelytől a Dunakanyar – Pilis Régió egész  területéről fogadunk bajba jutott, gazdátlan állatokat. Tevékenységünk már egyre inkább  kiterjed a Pilisvörösvár -  Üröm – Budakalász – Pomáz – Csobánka -  Szentendre – Pilisszentlászló –  Leányfalu – Szigetmonostor – Tahi – Kisoroszi - Visegrád -  települések által jelzett területekre.

Célkitűzéseink:
 

  • az állatvédelmi törvény betartásának előmozdítása, fellépés a rossz bánásmód, éheztetés, állatkínzás ellen,
  • az állattartási kultúra és –felelősség fejlesztése, az ifjúság élővilág szeretetére való nevelése,
  • a kutyák életkörülményeinek javítása, örökbe adásuk ösztönzése,
  • küzdelem az elhagyott, gazdátlan állatok számának csökkentéséért, a túlszaporodás megfékezése ivartalanítással.

Az Egyesület 2001. óta ÁRVÁCSKA” néven állat-menhelyet üzemeltet elsősorban kutyák, és cicák részére. Menhelyünkön a befogadott állatok rendezett kennelekben vannak elhelyezve, napi gondozásuk és ellátásuk folyamatos és szakszerű, rendszeres állatorvosi ellátásban részesülnek, az előírt oltásokat hiánytalanul megkapják. Következetesen ivartalanítunk, új gazdához csak ivartalanított és regisztrációs chip-pel ellátott kutyust/cicát adunk örökbe. Az örökbe adott állatok sorsát nyomon követjük.

Menhelyünkön altatás nincs! Kizárólag egészségügyileg nagyon indokolt esetben, végszükség esetén altatunk.

Tevékenységünk pénzügyi finanszírozása:

Az Egyesület szűkös anyagi keretek között működik, állami támogatásban egyáltalán nem, önkormányzati támogatásban esetileg, kis összegben részesül. Vállalkozásunk non-profit szervezet, a menhely megvalósításához és üzemeltetéséhez szükséges pénzeszközöket önkéntes egyéni támogatóktól, a pártoló civil lakosság 1% adó felajánlásából kapjuk, ritka esetben pályázat útján nyerjük.

Az így kapott összeg az állatmenhely egész éves üzemeltetésére sem elég, a szükséges állatorvosi költségeket már egyáltalán nem fedezi.

Kutyák - cicák örökbe adása:

Az örökbe adott kutyának, cicának természetesen nincs ára, de felmerült orvosi költségeinek egy részéhez hozzájárulást kérünk!

Az állatokkal nem kereskedünk, mint ahogy ezt egy állatmenhely sem teszi, de az örökbe fogadónak számítani kell arra, hogy az érintett állat esetében szükségszerűen felmerült állatorvosi költségek mértékéig adományt kérünk ill. fogadunk el. Ilyen költségek a külső-belső parazitamentesítés, a védőoltások, ami kölyök kutyák esetében akár 3- 4 oltás is lehet, a veszettségi oltás, a chip beültetés és regisztráció, az ivartalanítás.

Az így kapott összeg garantálja, hogy a következő bekerült állatkát is hasonló állatorvosi kezelésben tudjuk részesíteni.

 

Szervezet neve:  Szentendrei ÁRVÁCSKA Állatvédő Egyesület  KhT.

Címe: 2000. Szentendre, Izbég, Szentlászlói út - külterület

Levelezési cím:  2001. Szentendre, PF. 270.

Adószám: 18675359-1-13

Bírósági nyilv.szám:  2313, 1.Pk.60.256/1997/44.

Bankszámla: B3 (Dunakanyar) Takarékszövetkezet

                         64700076 - 10006234

Képviselő:   Sztakó Jánosné elnök

Mobil:  06 20 571 6502

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Egyesület Vezető Testülete:

Sztakó Jánosné ( Edit)   -   elnök 

Horvát Attiláné (Ria)     -   helyettes

Benkő Istvánné ( Judith )  tag
 
Luliák  Ágnes                     tag
      

Fegyelmi és Etikai Bizottság vezetője:

 Dr. Kovács Zoltán, állatorvos


 

Éves tevékenységi terveink

1.)  Állatmentés, állatvédelem

A sajnálatos szükségletnek megfelelően tovább növekszik az állatmentési és állatvédelmi tevékenység intenzitása, mennyiségi és minőségi értelemben egyaránt.

Mennyiségi növekedés jellemzői:

a.)                Függetlenül a telephelytől, menhelyünk a Dunakanyar – Pilisi Kistérség egész  területéről fogad állatokat. Különösen a téli hónapokban a kutyák napi átlag-létszáma 140 – 150 kutyus, cicáknál ez a szám 100.

b.)               A megnövekedett állatlétszám mellett is minden beteg állatot gyógykezeltetünk, műttetünk, a szükséges oltásokkal ellátunk. A hatékony gyógyításnak köszönhetően igen alacsony az elhalálozás. Minden örökbeadott kutyánkat chip-regisztrációval , szuka kutyákat ivartalanítás után adjuk örökbe.

c.)                Az örökbefogadó gazdák felkutatására szervezett csatornákat alakítunk ki, mind bel-, mind külföldön. A személyes kapcsolattartás mellett internetes honlapon, médiákban, rendezvényeken hirdetünk és keressük az új befogadó családokat.

d.)               Már meglévő kenneljeink folyamatos felújítása, modernizálása révén javítjuk a befogadott állatok elhelyezését, ellátását. Idén az új szabadtéri kutya-futtatók aljazatának szakszerű, beázás mentes kialakítását, az új cica-ház befejezését, a belső kennelek csempézésének folytatását tűztük ki célul.

 Az Egyesületünk által működtetett ÁRVÁCSKA menhely állatvédő, -mentő és ellátó tevékenysége folytán nagyban hozzájárul az érintett településeken az élhető humán környezet javításához, az itt élő lakosság természetes környezetének védelméhez.

Minőségi növekedés jellemzői:

a.)                Következetesen ivartalanítunk – szukákat minden esetben, kanokat kérésre – nemcsak a menhelyen, de anyagi erőnktől függően szeretnénk részleges pénzügyi támogatást nyújtani a lakossági saját állat ivartalanításának műtéti költségeihez. Tervezzük, hogy különféle csatornákon fokozzuk az ivartalanítás szükségességének, hasznosságának kommunikálását a lakosság széles rétegei felé. Az év második felében ivartalanítási akciót hirdetünk meg a helyi lakosság felé, kutyák és cicák vonatkozásában egyaránt.

b.)              Jelenleg már csak „chipp”-pel ellátott kutyát adunk örökbe, ezt a gyakorlatot a jövőben is folytatjuk.

 

2. ) Állatvédelemre való nevelés

Az állatvédelemre való nevelés során fő célcsoportunk a gyermekek,  az ifjúság.

a.)                Helyi általános iskolákban  osztályonként és félévenként, a környezetvédelmi óra keretén belül,  1-1 interaktív állatvédelmi oktatást megtartását tervezzük.

Az elmúlt nyáron beindítottuk az állatvédelmi nyári tábort a menhelyen, ahol 10 – 14 éves gyermekeket oktattunk elméleti és gyakorlati állatvédelemre, az önkéntesség fogalmára és gyakorlatára. Évente 1 – 1 alkalommal rajzpályázatot hirdetünk a helyi általános iskolák alsó tagozatosai számára, állatvédelmi témában.

b.)               Egyre több nyitott napot, lakossági rendezvényt szervezünk menhelyünkön és a településen. Rendezvényeink célja az állatvédelem népszerűsítése, új örökbefogadó gazdák felkutatása, adomány gyüjtés.

c.)                A még mindig elég széles közömbös réteg megnyerése, tevékenységünk megismertetése, önkéntesek és adományok elengedhetetlen toborzása érdekében folyamatosan erősítjük kapcsolatainkat a helyi és a régiós médiával.  PR-tevékenységünket bel- és külföldön egyaránt erősítjük. Rendszeresen hirdetünk az írott és on-line sajtóban, helyi TV-kben, DM leveleket küldünk ki.

           Aaz angol székhelyű WSPA – World Society for the Protection of Animals – nemzetközi állatvédő szervezet állandó tagja vagyunk.

 

Menhelyi Élet

Kategória: Az Egyesületről
Megjelent: 2012. augusztus 06. hétfő
Írta: Csaba

Jót tenni könnyű, ha sokan segítenek” – hirdeti az általam is nagyra becsült mondás, ami többszörösen is igaznak bizonyul a Szentendrei ÁRVÁCSKA Állatmenhely  üzemeltetéséért és hosszú távú fennmaradásáért vívott mindennapos küzdelemben.

Sztakó Edit elnöknő vezetésével és napi irányításával immár több mint 15 éve működik az  ÁRVÁCSKA kutya- és cicamenhely. A korlátozott anyagi lehetőségek miatt sajnos csupán 4 fő 6 órás állandó alkalmazott foglalkoztatására van lehetőség. Emellett áll egy egyre erősödő önkéntes gárda, akik szabadidejüket nem sajnálva rendszeres kétkezi munkával, aki teheti anyagi támogatásával segíti a menhely védenceinek minél jobb gondozását.

Akik már jártak a menhelyen tudják, hogy az utóbbi évben már átlagban 150 kutyus és 90-100 cica a napi létszám. Szinte folyamatos a „telt ház”, nagyon ritka az üres kennel. A gazdátlanul maradt állatok sokszor előzetes bejelentés után - az egyre inkább terjedő ivartalanítási készség és a közben bevezetett chip regisztráció ellenére - sorban állva várják az üresedést, hogy bekerüljenek a menhelyre.

A napi feladatokból – alkalmazottak és önkéntesek - valamennyien kivesszük a részünket:

  • A menhelyi állatok napi ellátása - tisztán tartásuk, gyógykezelésük, etetésük, itatásuk-, valamennyi kennel napi egyszeri vizes-fertőtlenítős megtisztítása elsősorban az állandó dolgozók kitartó, sokszor nem veszélytelen felelős munkáját dicséri. Az önkéntesek a napi feladatokból a kutyák sétáltatását, a „szeretgetést”, a velük való játszadozás feladatát végzik, ami a 100-on felüli átlag létszámot tekintve nem kis feladat.
  • A beteg, sérült, vagy ivartalanításra szánt állatokat maga Edit néni, de sokszor önkéntesek szállítják saját autón az állatorvoshoz, aki nem tud mindig a helyszínre jönni. Volt, hogy  egy 11 fős kölyök alom kiskutyáit hordtuk naponta 1 héten keresztül a Lehel úti állatklinikára, hogy infúziót kapjanak kiszáradás ellen! ( Megjegyzés:  a gyógyítás költségei ez esetben megközelítették a 150 ezer Ft-ot. Bully kutyánk cserbenhagyásos gázolás miatti gyógykezelése pedig több mint 100 ezer forintba került!)
  • Önkénteseink segítségével rendszeresen írunk és nyujtunk be pályázatokat, hogy pénzt szerezzünk a menhely működtetéséhez. Állami, vagy önkormányzati támogatást továbbra sem kapunk, az 1% adótámogatás nagyon sokat jelent számunkra, de sajnos nem fedi le az éves költségvetést, ezért örömmel fogadjuk az önkéntesek vállalását a pályázatok felkutatásában és megírásában.
  • Nem titok, hogy menhelyünk – egyéb hivatalos támogatás hiányában - civil adományokból tartja fenn magát. Hálás örömmel írom le, hogy sok anyagi támogatónk van: jóindulatú, állatszerető, felelősen gondolkodó helyi és környékbeli polgárok, családok, akik szívükön viselik a közvetlen környezetük, ezen belül a kiszolgáltatott helyzetbe került állatok sorsát. Megjegyzendő, hogy támogatóink nem feltétlenül a jómódú rétegből kerülnek ki!

 

A civil anyagi felajánlásoknak köszönhetően legutóbb:

  • 10 db kétszemélyes kutya kennelünket padlótól a mennyezetig, a padlózatot is beleértve kicsempéztük, amivel megteremtjük a hatékony fertőtlenítés, a karantén és a beteg elkülönítés lehetőségét, megelőzzük a járványok kialakulását,
  • új, biztonságos, megemelt kaput építettünk a menhely főbejáratához a zárhatóság erősítése érdekében,
  • megépült régóta várt 3 új, kültéri, egyenként 200 m2 alapterületű, körbekerített kutya futtatónk, ahol az állatok egymással és a leendő gazdival való összeszoktatása, futtatása, játékos foglalkoztatásuk biztonsággal megoldható,
  • idén tervezzük a kifutók aljazatának szakszerű, felázás mentes kialakításának elvégzését,
  • új cica és kölyök-kutya ház és kifutó épült, melynek befejező munkái ugyancsak az éves feladatok közé sorolhatók.

Rendszeres állatvédelmi oktatást szerveznek önkénteseink, melynek keretében:

  • az idén már 3. alkalommal került sor az ÁRVÁCSKÁS rajzpályázat meghirdetésére. A pályázatra Szentendre város 6 általános iskolájából 200 db rajz érkezett be – nagyon jól sikerült, az „... nálatok laknak e állatok...?” témát jól közelítő rajzok!
  • önkénteseink szervezik az un. „önkéntes nyári tábor”-t is a menhelyen, idén ez a kezdeményezés is már 3. alkalommal kerül napirendre. A tábor célja éppen az önkéntes képzés elősegítése, a fiatalokban a felelős állattartás gondolatának megerősítése.
  •  önkénteseink az első félévben állatvédelmi oktatást tartottak alsó tagozatosoknak a város 2 általános iskolájának kérésére ( Izbégi , Agytanoda). Szeretnénk ezt az oktatást a jövőben, az iskolákkal együttműködve, általánossá tenni, bekapcsolódni a „FÁBE” a kevesebb „kutyaharapásért” programba.

Az önkéntes munkatársak és a menhely napi állandó dolgozói munkájukban tehát egymásra vannak utalva, csakis a jó hangulatú közös munka eredménye, hogy menhelyünk elismert helyet foglal el a jelenleg működő állatmenhelyek között. Az alkalmazottak és önkéntesek egymás iránti kölcsönös megbecsülése,  a befogadott állatok iránt érzett közös szeretetük és elkötelezettségük az, amivel igazán segítik az Egyesület és a Menhely hatékony állatvédelmi munkáját.

 A Menhely munkáját minősítő kitüntetések:

 Az Év Kiváló Állatvédője 2007.  -  az elvégzett kiemelkedő munkáért  (MÁTSZ)

 ARANY – Jelvény   -  az állatok kitartó eredményes gyógyításáért, az Immunovet HBM

                                      készítmények eredményes használatáért  (VET-Nutrition BT)

 WSPA, London - World Society for Protection of Animlas nemzetközi állatvédelmi szervezet tagja, 2009.

 Szentendre 2015